Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anyagok ábrázolása- 1. rész

2011.07.06

 

1. Bőr- matt, és fénylő

Ez a sötét cipő fényesre van polírozva. Erős a kontraszt a világos, és a sötét részek között, amelyek a cipő formáját, és anyagát meghatározzák. A legsötétebb árnyalatok a legvilágosabbak mellett találhatóak, és a maximális ellentét- hatását keltik.

img_3442.jpg

 

2. Üveg- miért tűnik valódinak?

 

Ennek az üvegnek a formája sötét hátteret kapott, a környezetből adódó fényvisszaverődések határozzák meg létét. Nézzük csak meg, hogyan látható az üveg felületén a mögötte lévő asztal széle! Teljesen el van torzulva, mivel a vastag üveg ívelt síkján át szemléljük. Figyeljünk arra, hogy a pohár körvonalait erőteljesen húzzuk meg, mert ezen kell majd ábrázolnunk a fényvisszaverődéseket. Ezenkívül arra is tekintettel kell lennünk, hogy az üvegnek csupán két kicsi területe van ellátva fényhatással. Ne tegyünk túl sok fényt rá, mert nem lesz többé átlátszó az üveg!

img_3443.jpg

 

3. Fém- erős fényvisszaverődések

 

A fémtárgyak közül most egy erőteljesen tükröződő háztartási eszközt tekintünk meg: egy csillogó kondért. Amíg a vázlatot készítjük, el kell döntenünk, mennyi fényjátékot szeretnénk visszaadni. Nehézkessé válhat ennek az ábrázolása. Kezdjük el a világos, és sötét területek satírozását, és ne felejtsük el, hogy a legsötétebb részek mindig a legvilágosabbak mellett vannak. A fazék belsejénél nem verődik vissza annyira intenzíven a fény. Válasszuk szét határozottan a tárgy belső-, és külső területét! A fazék asztalra vetített árnyékának satírozása igencsak fontos, mivel ez az árnyalat szintén megjelenik játékosan a fazék alján, és ezáltal erősíti meg a három-dimenzió jelenlétének érzését.

img_3444.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Cursor

Cool Blue Outer Glow Pointer


Statisztika

Online: 1
Összes: 105472
Hónap: 684
Nap: 35