Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kompozíció a szabadban

2011.07.25

Az első példa a „Bright Summer” (1892), amely a brit Marcus Stone nevéhez fűződik. A művész nem mellesleg a Királyi Akadémia tagja volt. Képén egy fákkal, és alacsony horizonttal ellátott kertet pillanthatunk meg. A horizontot átszelő erőteljes vonalaktól eltekintve két jelentős részből tevődik össze az alkotás. Az egyik a fától egészen a látóhatárig tart, és a kép felső részén megy keresztül. Az alsó résznél elhelyezkedő személynél található meg a másik átló. E szaggatott vonal is arról tesz bizonyságot, hogy a fiatal hölgy áll a kép középpontjában, akit tág tér vesz körül.

 

img_4159.jpg

 
 
A következő mintát a korábban már példaként felhozott Édouard Manet festménye nyújtja, amely a Canale Grande (1874) nevet viseli. A horizont rendkívül mélyen fekszik, az épületek pedig felfelé nyújtózkodnak. A négy csíkos horgonynál válik lehetővé a függőleges felosztás. A gondolától húzódó átló szépen ellensúlyozza az előtte lévő hosszú egyeneseket. A kép bal, és jobb oldalán úszó gondolák meglehetősen nyugodt, és békés hangulatot kölcsönöznek az alkotásnak.
 

img_4161.jpg

Utolsó képünk a Pillangók (1904), amely Charles Sims (1873- 1928) tehetsége által született meg. Élethűnek tűnik, habár a művész a stabilizáló elemként funkcionáló háromszöggel dolgozott. A horizont gondos pozícionálásával, és a sziklák szélével nyitottá, és levegőssé válik a tér. A nő, és a kisfiú által alkotott erőteljes háromszög nem tereli el a figyelmet a lepkevadászatról. A hölgy kinyújtott karja osztja részekre a geometriai formát, és dinamikusság érzését nyújtja a jelenetnek
 
img_4164.jpg
 

Charles Sims további művei:

[Charles+Sims2.jpg]

...and the fairies ran away with their clothes

[Charles+Sims1.jpg]

Summer seas

 [Charles+Sims4.jpg]

Springtime

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Cursor

Cool Blue Outer Glow Pointer


Statisztika

Online: 1
Összes: 105913
Hónap: 687
Nap: 17